Menyasszonyi csokor és dekorációs ötletek
Esküvői ruhákról, stílusokról, trendekről és kiegészítőkről igazi szakértőktől.
Fodrász, sminkes, kozmetikus szakértők írásai menyasszonyok és vőlegények számára.
Saját készítésű karikagyűrű, egyedi idézetek, ingyenes személyes borajánló
Escoffier találmánya a Peche Melba, azaz Melba-barack, és egy réteg napolaj vastagságával vetekedő Melba toast, amely a dáma egymásba folyó diétáinak egyikét volt hivatott elősegíteni. A könnyű májhab és a légies pirítós pedig úgy egymás testéhez illenek, akárcsak az első nagy sikert meghozó Lammermoori Lucia szerepe Melbának.
Hozzávalók: 20 dkg csirkemáj, 10 dkg borjúmáj (opcionális, lehet az egész csirkemájból), 6 dkg lágy vaj + 1 evőkanál vaj a sütéshez, 1 lilahagyma, 2-3 szál újhagyma, 0,5 dl tejszín, 3-4 evőkanál brandy vagy portói, 1 evőkanál friss petrezselyem, só, bors.
Elkészítés menete:
Egy evőkanál vajat forrósítsunk meg, majd dobjuk rá az apróra vágott lilahagymát és ha van, akkor a felkarikázott újhagymát is, a zöldje egy részével együtt. Ha már szép aranyszínű – 2-3 perc után – , de még a megégésen innen, akkor tegyük hozzá a megtisztított, megmosott, egyforma darabokra vágott csirke- és borjúmájat. Az egyforma darabok annyit jelentenek, hogy a csirkemájakat egyszerűen válasszuk szét a két lebenyére, és annál kicsit kisebbre vágjuk a borjúmájat. Itassuk le róluk a nedvességet, hogy ne köpködjön.
3-4 percig süssük a májat közepesnél magasabb lángon, közben borsozzuk meg. Fakanállal gyakran kevergessük, és 2 perc múlva nyomjunk szét egy csirkemájdarabot: ha a belseje még rózsaszínű, de már nem véres, akkor le is kaphatjuk a serpenyőt a tűzről.
A hagymás májat tegyük egy forgókéses robotgépbe, a serpenyőt tegyük vissza a tűzre és öntsük bele a konyakot vagy a portóit (tokaji, marsala, vermut is megfelel, csak édeskés legyen), kaparjuk fel a serpenyő aljára ragadt ízes pörcöket, és ezt is öntsük a robotgép táljába.
Adjuk hozzá az összes maradék hozzávalókat, azaz a lágy vajat, a petrezselymet és a tejszínt, majd turmixoljuk krémesre. Ízesítsük sóval, és ha kell még, borssal is.
A krémet egy fakanál segítségével passzírozzuk át egy szitán, ettől lesz igazán selymes az állaga, mivel a petrezselyem és a hagyma nagyobb darabkái fennakadnak, de ízük átmegy. Egy fél órára tegyük be hűlni és összeérni a hűtőbe, és lehetőleg frissen fogyasszuk el. Ha mégis marad másnapra, akkor fogyasztás előtt fél órával vegyük ki a hűtőből, mert túl hidegen nem érvényesülnek az ízei.
Ami pedig a Melba-pirítóst illeti, ilyet lehet készen kapni. Semmi baj nincs vele, egészen finom, de ha mégsem találunk, akkor itt az alternatíva: a sütőt melegítsük elő 230 fokra, vagy kapcsoljuk be a grillezőt. Toastkenyér szeleteket hagyományos módon pirítsunk meg a kenyérpirítóban, aztán éles késsel lapjában vágjuk ketté. Ezt úgy a legegyszerűbb végrehajtani, ha a pirítós szeleteknek levágjuk körben a héját, majd átlósan vagy egyenesen kettévágjuk őket. Az így kapott kisebb szeleteket fektessük egy vágódeszkára, tenyerünkkel szorítsuk le, és a késsel szépen vágjuk át, mint egy megtöltésre váró tortalap esetében.
Az elvékonyított szeleteket tegyük a sütőbe vagy a grill alá, de le ne vegyük róluk a szemünket, mert gondolatnyi idő alatt megszenesednek. Mikor megbarnulnak és a szélük felkunkorodik, már készen is vannak.
Azt nem tudjuk, hogy Melba mit is fogyasztott a pirítós mellé, de mivel az anorexia előfutáraként nagy hajcihőt szokott rendezni diétái körül, feltételezhetjük, hogy semmit. Pedig ez a csirkemájhab megérte volna.