Ma már a különlegességeket keresik a párok, az esküjük színterének esetében is. Azon túl, hogy ragaszkodnak a hagyományokhoz, kell valami más, valami extra. E két dolog, mint a különcség és a hagyomány, a selymes romantika és az adrenalin, úgy ötvözhető, mint a fehér és a fekete, vagyis a mennyasszony és a vőlegény.
Búváriskolámban évek óta képzem a búvárokat, akik a későbbiek folyamán végigjárják velem és a csapatommal a tengerek mélyét. Ez idő alatt sok és roppant változatos szakmákból – hivatásokból érkeztek tanítványok, mint például: anyakönyvvezető, vagy lelkész.
Azt hiszem ezek után már minden házasulandó és a vizeket szerető pár fantáziája megindult!
Igen, egy víz alatti esküvő!
Természetesen a lehetőség adott. Persze ennek is vannak feltételei, mert egy dolgot még ezen a jeles ünnepen sem szabad elfelejtenünk: A búvárkodás veszélyes üzem! Orvosi vizsgálat és kiképzés nélkül veszélyes és csak negatív élményt nyújtó tortúra lenne, és nem egy maradandó emlék.
Kálmán Imre
Búvároktató, jachtkapitány
Meizner Ildikó
esküvőszervező
www.eskuvonklesz.hu
2009.05.27 14:21
Neked mi a véleményed erről? Szólj hozzá, oszd meg!